Szeretni sokkal nehezebb, mint gyűlölni, mert a szeretetben van alázat: ott lehet, hogy nem magunkat soroljuk előre, ez pedig mindig nehéz. Vannak magunk előtt is rejtett titkaink, melyeket kevesen tudnak fölfedni. Erre csak a szereteten alapuló csapatmunka képes valakivel, aki testében ég a tűz, de a szemében égő lángok nem vakítanak el. Nevezik ezt a földön sokfélén, a lényege a kiteljesedés.
Hiba, amikor túl komolyan vesszük magunkat vagy a minket érintő történéseket. Nem tudom, blaszfémia-e kijelenteni, de olyan önzővé pofozott a sors, hogy megkérdeztem magamtól, vajon tartózhat-e nekem az Úr? Úgy értem, pihennék már, mert véresek a szárnyaim, ilyenkor pedig mindig megjelenik valami ok, amely miatt még erősebben kell verni velük. Talán ez a jóvátétel?
Franz Werfel azt mondta, hogy az, ami vagy, már büntetés és jutalom is azért, ami vagy. Nem vitatkoznék, de kiegészíteném őt. Néha úgy látom, az ember nem látja, hogy ki is ő valójában. Másnak hiszi magát, sőt védelmi mechanizmusként alternatív valóságot is képes fölépíteni: nem hazudja a valótlanságot, hanem hittel hiszi. Fogalma sincs arról, amit a tudata be nem láthat.
A végső önzésben a férfi az úr, mert nemcsak istenéről hiszi el, hogy rossz adós, de másnak nem csupán a jelenét, de múltját is akarja. Minden gondolatod, hited, vágyad és tetted az én alkatrészeimből kell, hogy álljon; nem akármit, de mindent akarok! Mindent akarok semmiért egészen.
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Úgy döntöttem, mindent másképp csinálok, és nem adok föl semmit abból, aki lehetek. El szeretném mondani, mert egész életem arról szólt, hogy elmondhassam.